MFS SIKERSZTORI – MINDEN TERÜLETEN KIMAGASLÓ TELJESÍTMÉNY

Kapczát-Kovács Brigitta több mint 13 éve dolgozik a siroki lőszergyárban, ez az első munkahelye, amin belül eddig 5 területen bizonyította már kiemelkedő képességeit. Hogyan kezdődött a Te sikertörténeted? Brigi: Én 2011 áprilisában kerültem a lőszergyárba az egyetem után. A legelején a töltőüzembe vettek fel operátornak, így betanultam a töltő- és a csappantyúzó gépekre is, egyébként […]
EXTRÉM HŐSÉGBEN IS DOBOGÓS HELY

2024. szeptember első hétvégéjén rendezték meg Csongrádban az Xtreme – Multico Cup Level III. Handgun lövészversenyt, amit nemcsak a pályák erőssége, hanem az extrém meleg is kimondottan erős megmérettetéssé emelt. A ballisztikai állomásunk vezetője, Szászi Csaba is megmérettette magát a 12 megépített pályás, minimum 230 lövésszámú nemzetközi pisztoly szituációs versenyen, amit a Csongrád Shooting Range […]
REKORDOT DÖNTÖTT KOMLÓSI SÁNDOR

2024. augusztus utolsó és szeptember első napján került megrendezésre az MSSZ nagyöbű- és gyorslövő országos bajnoksága Nagytétényben, a rendőrség országos kiképző központjának lőterén. Ballisztikai állomásunk munkatársa, Komlósi Sándor most is kimagasló teljesítményt nyújtott. A szombati versenynapon a puskás versenyszámokban mérték össze tudásukat a résztvevők, itt öt 50 méteres számot rendeztek, egyéni és csapat szinten is. […]
MFS AZ MSPO 2024 LENGYELORSZÁGI KERESKEDELMI VÁSÁRON

A 2024. szeptember 3-6. között Kielcében, Lengyelországban megrendezett MSPO 2024 Európa legnagyobb szakkiállításaként a harmadik helyen áll, amely számos lehetőséget kínál különböző szektorok számára, mint például a védelem és biztonság, a repülés, valamint az információs és kommunikációs technológiák. A Szlovákiából, Szlovéniából, Csehországból, Ukrajnából, a balti államokból fogadott kiállítók mellett Magyarországról és más kelet- és közép-európai […]
SZÁSZI CSABA ÚJABB SIKERES VERSENYE

2024. augusztus második hétvégéjén volt a Ballistic CUP LEVEL II. nemzeti pisztoly szituációs verseny, ahol az MFS Defense Zrt. ballisztikai állomásának vezetője is megmérettette magát. A verseny szervezői 8 pályát építettek, amit minimum 150 lövésszámmal lehetett teljesíteni. Technikás pályák voltak, ahol több variáció közül kellett kiválasztani a versenyzőknek a legjobb megvalósítást. Ballisztikai állomásunk vezetőjének, Szászi […]
KÖZÖS SIKER LEHET A SZAKMAI GYAKORLAT

A 17 éves Jeges Alexandra az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium 11. osztályos, logisztikusnak tanuló diákja, a szakmai gyakorlati teljesítménye alapján Finnországba mehet 4 hetes nyári gyakorlatra. Ez a siker nem csak őt teszi büszkévé. A két hónapos szakmai gyakorlat a tanév teljesítményébe is beszámít, s az MFS Defense Zrt., mint duális képzőhely minden […]
MFS A VILÁG FELELŐS VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN

2024. június 17-21. között került megrendezésre az Eurosatory 2024. A védelemipart 50 éve támogató rendezvény szlogenje: védd a jövőt! Az MFS termékek pedig felkerültek a világ felelős védelmének palettájára. Az elmúlt 50 év alatt nem látott geopolitikai változások késztették arra a párizsi rendezvényt, hogy a változási trendekhez igazodva, új szemlélettel lépjen fel a védelemipari szereplők […]
TOVÁBB TAROL KOLLÉGÁNK, KOMLÓSI SÁNDOR

Ballisztikai állomásunk munkatársa, Komlósi Sándor ismét nagyszerű eredményekkel bővítette éremgyűjteményét. Június idusán, Kálban rendezték meg a Teremtő Kupát, nem titkoltan hagyományteremtő céllal, ahol a rendező sportegyesület tagjai fölényes sikert arattak. Komlósi Sándor, a ballisztikai állomásunk munkatársa mind sportpisztoly gyors lövés versenyszámban (183 köregységgel), mind nagy kaliberű puska versenyszámban (10 lövés, álló testhelyzet 86 kör) az […]
MFS SIKERSZTORI – EGY TÖRETLENÜL ÍVELŐ KARRIER

Tóth Edit operátorként kezdte meg a munkát a siroki lőszergyárban még 2009-ben, mára műszakvezető az alkatrészgyártásban, mindezt folyamatos tanulással, fejlődéssel, és töretlen akarással érte el. Hogy kezdődött a Te sikertörténeted? Edit: Borsod megyéből költöztünk a közeli Feldebrőre, és akkor egy rokon felajánlotta, hogy behozza az önéletrajzom ide, a gyárba. Fel is vettek, és azonnal megszerettem […]
SIKER A BALATON KUPÁN

Nemcsak az MFS által gyártott lőszernek, hanem az azt használó ballisztikai állomás vezetőnknek, Szászi Csabának is nagy kihívás volt a Balaton Kupa Level III. IPSC pisztoly lövészverseny. Buzsákon rendezték meg 2024.06.01-02. között a Balaton Kupa IPSC lövészversenyt. A verseny jó tesztelése volt a 2026-os EB-nek, amikor is ez a lőtér fogja fogadni Európa legkiválóbb versenyzőit. […]