SORRA REMEKELNEK A LUDOVIKÁS HÖLGYEK

Az MFS Defense Zrt. lőszereivel támogatja a magyar NKE Ludovika SE lövészszakosztályát, amely sorozatban nagyszerű eredményekkel jeleskedik az IPSC/IDPA versenyeken. Különösen a rendőr/pénzügyőr egyetemista hölgyek remekelnek.

Az idei év már eddig is nagy sikereket hozott a LUDOVIKA lövészszakosztály három kiemelkedő tehetségének Dobos Lillának, Rideg Veronikának és Kovács Boginak.

A Győrben  megrendezett II EU Gépker kupán, igen népes és erős mezőnyben, lady kategóriában Dobos Lilla második, míg Rideg Veronika első helyezést ért el.

Fóton a No Miss Chalange nemzetközi IPSC versenyen, ami egyben 2023-as nemzeti bajnokságnak is számított, Veronika harmadik, Lilla második lett, míg csapattársuk, Kovács Bogi az első helyezést érte el, kibérelve ezzel a dobogót a szakosztály lányainak. Bogi nemzetközi értékelésben is felléphetett a dobogó 3. fokára.

Ezt követően Veronika és Lilla sikeres vizsgával megszerezte a nemzetközi biztonsági tiszti címet, így a legközelebbi IDPA nyílt magyar bajnokságon már nemcsak segítőként, hanem igazi versenyzőként tarolhatott Bogival együtt. Összesített értékelésben, novice osztály, SSP divízióban: harmadik helyezett Rideg Veronika, nyertes pedig Dobos Lilla lett. Magyar bajnokságban, lady kategóriában, a harmadik helyezett Dobos Lilla, míg a bajnokság legjobb női versenyzője Kovács Bogi lett, s mivel ő nemzetközi szinten is maga mögé utasította az összes női versenyzőt, így elnyerte a High Lady címet is.

Gratulálunk a fiatal hölgyeknek ezekhez a nagyszerű eredményekhez, és büszkeséggel tölt el minket, hogy lőszereinkkel segíthettük őket ebben.

Subscribe to our newsletter

This website uses cookies to enhance the user experience. By continuing to browse the Website, you agree to be bound by the Privacy Policy.