Nagyon izgalmas IPSC EB Görögországban. Te is átélheted most!

Az IPSC European Handgun Championship versenyt idén Korintoszban rendezték meg. A Geco csapat nehéz küzdelemben szépe eredményeket ért el, a magyar Classic Senior csapat, Szászi Csaba részvételével pedig bronzérmes lett a világversenyen.

Az EB az évad legnagyobb versenye, Level 4, vagyis kontinensbajnokság. Háromévente rendezik meg, idén Görögország adott neki otthont, egy nem túl nagy kapacitású lőtéren.

A megszokott délelőtti és délutáni beosztás helyett itt a szervezők elfelezték a squad-ok létszámát, és négy idősávba tették be a versenyzőket. A verseny 5 napon át tartott, egy szabadnappal. 24 pályán kell bizonyítaniuk a versenyzőknek, minimum 464 lövéssel. A világ minden szegletéből érkeztek versenyzők Görögországba, így hát 1200-an mérték össze tudásukat.

A szombati fegyver- és felszerelés ellenőrzést követően vasárnap tartották a megnyitót, hétfőn pedig megkezdődött a küzdelem.

Szászi Csaba, a ballisztikai állomásunk vezetője egyéniben és csapatban is indult a versenyen, míg Batki György rendőralezredes egyéniben mérette meg magát. Így sok-sok év közös versenyzés után most külön lőttek a Geco-szponzoráltak.

Batki György erős versenyzéssel, azonban fegyverproblémákkal küzdve, 89,06%-os teljesítményt ért el, ez a 10-edik helyezésre volt elég az összes versenyző között, és a 7-dik helyet jelentette az európai versenyzők összesítésben. Ami a classic overall divízióban induló 115 versenyző között, kimondottan szép eredmény.

Szászi Csaba egyéniben 80,45%-os teljesítménnyel 20-adik helyezést ért el classic senior divízióban, ami szintén csodálatos egy ilyen világversenyen.

Mindketten 9×19 Luger FMJ-FP 10,2g. lőszert használtak a verseny folyamán, ami a verseny során hibátlanul működött!

Csaba azonban csapatban egy egészen különleges eredménnyel is büszkélkedhet, hiszen a Bobály Mihály, Donka Imre, Miglécz Gyula és Szászi Csaba négyese Classic Senior magyar csapatként felállhatott a dobogóra is EB bronzérmesként.

Csaba így emlékszik vissza a verseny izgalmaira:

„Négy ember alkot egy csapatot, mi classic divízióban szenior kategóriában indultunk. Az első nap hőség volt, 33 fokban kevés árnyékban töltött idővel igazán kimerítő volt. Az első pálya mindenki számára az idegek harca, itt (még) nem nyerni kell, de hibázni sem szabad. Viszonylag jól teljesítettünk, kicsivel lemaradva a francia csapattól, ekkor a harmadik helyen álltunk.

A második napon volt az „erős kéz” egykezes pálya, azt is szépen hoztuk, igaz, a harmadik helyünkből kicsit lefaragott a spanyol csapat teljesítménye, akikkel együtt lőttünk.

A harmadik napon, érzésre ügyesek voltunk, de ismét hiányzott valami. Mindenki, az egész csapatunk egy hajszállal kevesebbet adott, mint amit egyébként tud. Este a számok ugyanezt mutatták. A spanyolok ismét léptek előre, már le is előztek minket, így ekkor a negyedikek voltunk. A spanyol csapat erős ellenfélnek bizonyult, a csapatuk 3 tagja a nemzeti gárdából (Guardia Civil) került ki, és még erősítette őket egy katona is.

Negyedik napon az első 4 pályát nagyon jól telejesítettük, de még előttünk volt 2 pálya, és a verseny egyik legnehezebb próbatétele, egy 12 lövéses akadály zárásnak. A 32 lövéses pályán mindegyik spanyol jól teljesített, így a felhalmozott előnyünk sajnos elenyészővé olvadt. Az utolsó pályán dőlt el minden, a 12 lövéses feladatnál, ahol volt két nagyon trükkös, mozgó és kisfémes akadály. Az egyik a páncél mögül kiemelkedik, majd lefelé eltűnik, a másik egy bobber, jobbra-ballra billegő, és mindkét irányban a páncél mögött eltűnő. Vagyis, egy hibán is értékes másodpercek múlnak, ha nincs meg elsőre.

A feszültség ott volt az arcunkon, de már a spanyolok sem mosolyogtak. Donka Imi szépen levette a fémeket elsőre, 17 másodperc alatt, nagyon örültünk. Jött a spanyolok legerősebb embere, aki 15 másodperccel, nagyon szépen oldotta meg. Előny náluk. Erre válaszként Miglécz Gyuszi húzott egy keményet, neki ez 14 másodpercre megvolt. Én is megoldottam a feladatot, kezdett a dolog jól kinézni. A következő spanyol versenyző elrontotta, kapott egy eljárási hibát is szabálytalan végrehajtásért (mínusz 10 pont). Maradt Bobály Misi utolsónak. Megnyerni már nem kellett a versenyt, de elveszteni még el lehetett. Ilyenkor a nyomás nagy az emberen, de Misi szinte hiba nélkül hozta a pályát.

A nagy feszültség ekkor robbant ki: IGEEEENNNN!!!!

Mosolygás, öröm, megölelgettük egymást, a versenytársak is megöleltek minket, ekkor még nem tudtuk, csak éreztük, hogy megvan az érem. Este kitették az eredményeket: Szereztünk 24 pályán összesen 4807 pontot, ők 4758-at.  50 pont, vagyis 0,98% különbség.

A magyar Classic Senior csapat (Bobály Mihály, Donka Imre, Miglécz Gyula, Szászi Csaba) így lett bronzérmes 2023-ban Korintoszban az Európa Bajnokságon!”

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményükhöz! Igazán izgalmas verseny volt!

Subscribe to our newsletter

This website uses cookies to enhance the user experience. By continuing to browse the Website, you agree to be bound by the Privacy Policy.