Bíró Gergőt a gyárunk egyedisége vonzotta ide, de a különleges egyénisége tartotta itt, a folyamatos fejlődési vágya és a befektetett energiája egyre nagyobb szakértelmet biztosít számára ebben a valóban speciális iparágban.
Annak idején operátorként kezdtél nálunk. Mi vonzott ide?
Gergő: Amikor Sirokban elindult a fegyverüzem, 2017-ben, teljesen új embereket kerestek rá, és én jelentkeztem. Úgy gondoltam, ez egy érdekes, nem mindennapi, kimondottan különleges munka. Volt egy interjú, de akkor még nem volt készen a gyáregység. Igazán kellemes meglepetés volt, hogy milyen színvonalú volt az új fegyver-összeszerelő üzem. Egy teljesen felújított épületben, csillogóan fehér falak és padló, új berendezések és még a székek is ergonomikusak voltak, tényleg jó volt így 8 órát dolgozni. A csapat is tetszett, hamar beilleszkedtem, jó volt a többiekkel együtt dolgozni. Amikor megszűnt a fegyvergyártás, egyszerűen elfogadtam a tényt, nem izgultam, hiszen egy nagyon jól működő csapat voltunk, tudtuk, hogy mindenkit meg akar tartani a cég.
Akkor kerültél a ballisztikára?
Gergő: Igen, hiszen a fegyverüzemi munka miatt minden szükséges elvárásnak megfeleltem, ami a ballisztikai minőségellenőri munkához kell. Volt pszichológiai vizsgálatom, volt hatósági fegyvervizsgám és érvényes orvosi alkalmasságim is, ezek mind elengedhetetlenek egy ilyen munkakörben, ahol napi szinten kell fegyverekkel is dolgozni. A szükséges felhasználói számítógépes ismereteket az iskolából hoztam magammal, és mivel nem egyedül kerültem át, már ismerős is volt a csapatban. Egyébként a többiek is nagyon befogadóak voltak, igaz, ehhez hozzájárult a munkához való hozzáállásom is, hogy mindig igyekeztem a legjobbat nyújtani magamból.
Ezért kerültél be a GINOP projekt keretében megvalósított iparigépész-képzésbe is?
Gergő: Oda valójában csak azért kerültem be, mert nem volt meg a létszám, s mivel én mindent igyekszem a lehető legjobban csinálni, ezt is komolyan vettem. Igazából megvolt a haszna, mert nekem előtte semmilyen fémipari végzettségem vagy tapasztalatom nem volt, így pedig kaptam egy olyan alapot, amire tudok építkezni. A napi munkámra kézzelfoghatóan nincs hatással, de a rálátásom így az itt folyó munkára sokkal jobb lett, és elindított egy fejlődési folyamatot nálam, azóta két STEP belső fejlesztési programom is volt. Így most már a gyártásközi MEO munkáját sokkal jobban tudom támogatni, és talán mondhatom, hogy egészen jól átlátom a gyártási folyamatokat.
Van még valamilyen belső fejlődési célod az MFS Defense Zrt.-nél?
Gergő: Az igaz, hogy már sokkal jobb vagyok, mint ahonnan elindultam, de továbbra is nyitott vagyok a fejlődésre. Nem szeretnék területet váltani, hiszen ez a legspeciálisabb hely a gyáron belül, és a jelenlegi tudásommal itt tudom a legjobban támogatni a folyamatokat.
Ezek szerint elégedett vagy?
Gergő: Mindig, minden lehetne jobb. Igaz, hogy nagy előrelépés volt ezen a területen a ballisztika felújítása, az új lőfolyosók kialakítása, új berendezések beszerelése, de jó lenne még modernebb eszközöket is megismerni, igazán érdekes lenne például más ballisztikai állomásokat megnézni, akár külföldön is, hogy ott hogyan mennek a dolgok, mit lehetne még átültetni a mi munkánkba.